Megeredt a nyelve Trump volt ügyvédjének, már az oroszok a téma
Michael Cohen többször találkozott azzal a bizottsággal és munkatársaival, akik az állítólagos orosz összejátszást vizsgálják.
Michael Cohen többször találkozott azzal a bizottsággal és munkatársaival, akik az állítólagos orosz összejátszást vizsgálják.
Az Alibaba inkább nem hoz létre egymillió munkahelyet az Egyesült Államokban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán minden korábbinál élesebb támadást indított igazságügy-minisztere, Jeff Sessions ellen. „Nekem nincs is igazságügyi miniszterem” – mondta többek között a Fehér Ház ura. Nem kizárt, hogy a nyilatkozat annak a jele, hogy Trump hamarosan leváltja a tárcavezetőt.
Washington fontolgatja, hogy eleget tesz a lengyel kérésnek, és állandó katonai bázist alakít ki az országban.
Mindketten szignózták a vonatkozó dokumentumot, majd kezet rázva mosolyogtak. Mun Dzse In szerint a teljes mentesítés közelebb van, mint gondolnánk.
Egy diákja talált rá, a professzor ellen eljárás indult engedély nélküli fegyverviselés miatt.
Világfalu lakói vagyunk, egyesítenünk kell az erőfeszítéseinket a mesterséges intelligencia terén- ezt hangsúlyozta Sanghajban a Mesterséges Intelligencia Világkonferenciájának megnyitóján Liu Ho miniszterelnök-helyettes.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közleményben jelentette be, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékekre készül 10 százalékos védővámot kivetni.
Az éghajlatváltozás csak egy, más is fenyegetést jelent az élővilágra – jelentette ki egy San Franciscó-i konferencián Harrison Ford, utalva egyes politikusokra, akik tudományos témákban próbálnak meg tudás nélkül okoskodni.
Újabb 200 milliárd dollár értékű termékre vethet ki védővámot Donald Trump, emiatt még drágábbak lehetnek az amerikai vállalatok által Kínában gyártatott elektronikai eszközök.
Bűnösnek vallja magát az Egyesült Államok elleni összeesküvésben és az igazságszolgáltatás akadályoztatásában Paul Manafort, írja az amerikai sajtó.
A független amerikai szenátor, a korábbi elnökjelölt-aspiráns a brit Guardian hasábjain írt hosszan az agresszív, autoriter nemzetközi politikai trendekről, illetve az ezek ellen hatni képes megoldásokról.
Jeff Bezos szerint Trumpnak nagyon nem kellene olyan szavakkal dobálóznia, mint hogy a média a nép ellensége.
Kim Dzsong Un találkozása a dél-koreai elnökkel előrelépést hozott a nukleáris leszerelés kérdésében.
Egy korábbi felvételről lehet szó, de az időpont mindegy is, a látottak a lényeg. Így még biztosan nem látta az amerikai elnököt.
Az Alibaba alapítója szerint minimum két évtizedig tart majd a Kína–Amerika kereskedelmi háború, és ennek Európa is áldozatául eshet.
Stormy Daniels azt ígérte, a memoárjában mindent leleplez. A könyv elkészült.
Emmanuel Macron kontra Orbán Viktor. A liberális Európa szemben az elzárkózó, migránsellenes politikával - ez a tétje a jövő évi EP választásoknak- írja a párizsi Le Monde, amely mindezt a globális pénzügyi válsággal hozza összefüggésbe.
Brett Kavanaugh egy három évtizeddel ezelőtti borgőzös parti miatt kerülhet bajba.
Nincs menekvés: Trump várható SMS-eiról nem lehet leiratkozni.